Kedvenc évszakom az ősz, de talán ezt már sokszor említettem és még fogom is. 🙂
Most egy olyan megközelítésből mondom ezt, amit igazán és szívből a kertbarátok, kertszerelmesek érthetnek csak meg. Ilyenkor megy a gyűjtögetés, magokat, ágakat egyszóval mindent amiről szaporítani lehet.
Néha-néha már ciki, de mint egy radar úgy lesem, honnan mit lehetne áthozni, mi az ami a legszebb és mi az ami a legjobban érezné magát nálunk.
Idén először van kertem és így minden akadály elhárult, lehet begyűjteni azt, amit mások sokszor csak kidobnának. Általában kérni szoktam mindent, de értelemszerűen ha valamit kitesznek a kuka mellé, akkor az szabad préda, na most így jártam.
Leander ágakat dobtak ki, amire lecsaptam, sok munkám van benne, most pedig reménykedek, hogy sikerül gyökeret ereszteniük így október közepén is.

Hoztam képeket és majd igyekszem folyamatosan beszámolni, hol tartanak “a kis drágáim”. 🙂

Egy nagy halom leander ami csak arra vár, hogy kaphasson még egy esélyt. Erre nem mondhatok nemet. :)
Egy nagy halom leander ami csak arra vár, hogy kaphasson még egy esélyt. Erre nem mondhatok nemet. 🙂
Ezt a technikát a netet bújva találtam, kíváncsi vagyok rá, mert többen dícsérték. Felét így tettem a másik felét pedig simán hagytam.
Ezt a technikát a netet bújva találtam, kíváncsi vagyok rá, mert többen dícsérték. Felét így tettem a másik felét pedig simán hagytam.

 

A kész mű! Összesen több mint 60 db lett. Várom nagyon, hogy milyen arányban sikerül megmaradniuk.
A kész mű! Összesen több mint 60 db lett. Várom nagyon, hogy milyen arányban sikerül megmaradniuk.

Azért, hogy mindenről értesülj, ami az oldalon történik érdemes lájkolni a Női kuckó hivatalos Facebook oldalát is. Nagyon örülök és köszönöm, ha ott is velem vagytok. 🙂