Talán az egész gyermeki léte során, de 1,5 éves kora után egészen biztosan, az egyik  legfontosabb kulcskérdés a legtöbb szülő számára, hogy hogyan is lesz majd szobatiszta az apró kis porontya?

Augusztusban nálunk is eljön a 3 éves kor és természetesen már a beiratkozás is megvolt az óvodába, de ott bizony kikötés, hogy szobatisztán mehet csak. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha ez egy varázsütésre megoldható vagy legalábbis gyorsan kivitelezhető lenne. De persze, mint olyan sok minden a gyereknevelés során, ez sem az.

Az én gyermekem azok közé tartozik, aki semmit sem siet el, 2 évesen mondta néha, hogy pisilnie kell, de aztán ez átcsapott abba, hogy totálisan elutasítja, ha kérdeztem rögtön sírásban tört ki, elutasított.
Ez egészen 1 hónappal ezelőttig, az ominózus beíratásig így is maradt. Ott annyit mondtak, hogy erre rá kell feküdni, itt a nyár menni fog.
Na gondoltam persze.. ha eddig nem, akkor most vajon majd mitől menne.
Rengeteg babás csoportban végig olvastam az anyukák tapasztalatait, kinek mi vált be. Ott a legtöbben azt írták, nem kell erőltetni, meg fog rá érni és akkor jelezni fog.
Ezen a ponton estem kétségbe, szóval az ovi azt mondja feküdjünk rá a dologra, a tapasztalt anyukák pedig azt, hogy hagyni kell majd megérik rá.

Hát mit tehet első gyereknél az ember lánya?  Próbálkozzunk!

Hagyni már hagytam sokat, lássuk a másik verziót, ami a “feküdjünk rá” volt
Nincs mit tenni ki kell tapasztalni, hogy mit lehet felajánlani a gyereknek, ha cserébe szól. Nekünk az vált be, mivel a játszóteret nagyon szerette, hogy az oviban lesz és csak azok a “nagylányok” mehetnek oviba, akik bilibe pisilnek és kakilnak.
Ezt annyira szerette, hogy mantrázva fújta elég hamar, viszont eredménye nem sok volt, de láttam rajta, hogy érti és Ő is komolyan gondolja! Ez fontos áttörés volt.
Egy másik módszert is kipróbáltunk, amivel teljes is lett a kép. Elmentünk vele a boltba és megkértük válassza ki magának a saját bilijét, amibe pisilni és kakilni fog.

Ezt választotta egyébként:
bili 2

Ez kulcsmomentum volt! Innentől fogva mindig bilibe ment minden. Persze voltak balesetek, erre kell is számítani, próbáljuk nem mutatni, hogy mennyire nem örülünk a balesetnek. Fáradtan, több gyerek mellett akár ez tudom, hogy elég fárasztó.
Sokszor későn ér oda, vagy belemerül a játékba és becsorog. Ez mind-mind a része. De már szól, akár későn is, de szól.

Cirka egy hét alatt lett teljesen szobatiszta a kis csemetém, azért ez nagy dolog nekem! Ezelőtt ezt sosem hittem volna.

Amit még alkalmaztam, az az, hogy mivel egy olyan bilit választott amin, Minnie és Mickey volt, felhasználtam őket. Ha sikerül pisilni, akkor Mickey nagyon boldog lesz. Ezt is imádta egyébként! 🙂

És ma hajnali 4 órakor (egyébként kb. két hete reggelre mindig száraz a pelus), szóval ma hajnalban arra ébredtünk, hogy “Anyaaa, pisilni kell” 🙂
Nagyon fáradtak voltuk, de ugyanakkor ez a legjobb érzés a világon és igen most már bátran ki merem jelenteni a kislányom szobatiszta. Megérett rá vagy a módszerek miatt, vagy mindkettő, sosem derül ki. De azt tudom, hogy mindent megtettem, amit csak tudtam, hogy sikerüljön!

Még csak annyit, hogy mielőtt kiválasztotta a saját bilijét, volt neki egy saját, amit én vettem, egy szuper szétszedhetős, pihe-puha épp csak nem beszélgetett vele.
Tudjátok mire használta? – Szétszedte és játékokat tárolt benne.
Amit választott az egy szög egyszerű bili volt és még a belsejét se lehet kiszedni. Macerás, de bánom is én. SIKERÜLT! 🙂

Legyen csodásan szép napotok és, ha még tart a küzdelem, akkor fel a fejjel. Még van egy hónap beszoktatásig! Menni fog! 🙂