Emlékszem, amikor még kislány voltam, sokat voltunk a nagyszüleinknél. Testvéreimmel sokat játszottunk a tanyában és a házban is. A legemlékezetesebbek egyértelműen a téli esték voltak, amikor a sparheltbe pakoltuk a kukorica csutkát. Tudjátok ez az ami a morzsolás után fennmarad.

A mai modern gépek már csak a magvakat gyűjtik és a csutka a földeken marad, de régen nagy divat volt a kézzel és törés és a morzsolás is.

Egyszóval rengeteget játszottunk és a csutka volt a legjobb, mint a mai lego, na jó nem egészen, de mi nagyon szerettük. Hatalmas tornyokat építettünk és nagyon büszkék voltunk magunkra. Főleg ha sikerült egy-egy különleges csutkát is találni. A fehér csutka ritkaságszámba ment, felénk legalábbis. Azok voltak az ékkövek. A tornyok csúcsai.

Miután kijátszottuk magunkat, addigra megfőtt az estebéd, vagy éppen megsült a kenyérke, frissen melegébe zsírral megkentük és forrón ettük.

Hoztam néhány képet, ezek még nem saját képek, de majd a közeljövőben lesz alkalmam fotózni hasonlókat. Megmutatom azokat is. 🙂

Vaslapos
Hagyományos sparhelt teteje, itt lehetett főzni, de a legfinomabb vaslapos lapcsánka is itt készült!
be5285d413f8753d923087f7a2a3a79c
Egy beépített variáció.
sparhelt
Ilyen különleges kidolgozású főzőalkalmatosság igen ritka.
sparhelt
Egy ilyen pont el tudnék képzelni a nyári konyhámban.
sparhelt
Ez már egy modernebb, gázzal üzemelő változat.
sparhelt
Erre nehezen találok szavakat, egyszerűen gyönyörű.
indukcios.com
Forrás: indukcios.com
sparhelt
Na ez a hagyományos, ami nekünk is volt otthon. A legfinomabb kenyerek pont egy ilyenből kerültek ki. A legjobb zsömlék pedig a Nagypapám kemencéjéből, de erről majd később. 🙂

Képrek forrása: Pinterest